Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2020.10.16

EGY NOVEMBERI KÖNYVBEMUTATÓN A HOTEL ASTORIÁBAN - Business First

 

bbp.jpg

"Kényes feladatra vállalkozott Debreczeni József. És nem csupán a téma miatt. Hisz „A 2006-os ősz” című könyv az utcai zavargások időszakáról és hátteréről szól, mindazokról az eseményekről és politikai összefüggésekről, amelyek végül Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemondásához (majd a szocialista párt súlyos vereségéhez) vezettek."

 

 

- Akkor még nem voltam potyázó!

- Tudom, fizetős voltál!

 

Egy könyvbemutató kapcsán a Hotel Astoriában  tartózkodtak  hárman a csapatból: Lili Málna, Nőcsábász és Szégyentelen Jenő. Utóbbi nosztalgiázott és azt elevenítette föl, hogy régen ide jártak sörözni a haverjaival és fizettek a fogyasztásért. Ez már elképzelhetetlen volt róla, annyira megváltozott, az élősködés lett az élete, fizetni nem akart semmiért!

November volt, a Hotel Astoriában várakoztak egy könyvbemutató kezdetére. Nőcsábász az éppen aktuális barátnőjéről beszélt, neki ez volt az állandó témája, a nők, a nők, a nők és hogy melyiknél alszik éjszaka. 

Nőcsábász a nőkön kívül könyvekre is hajtott, sok-sok könyvbemutatón vett részt, ahonnan sajtópéldányokat gyűjtött be nagy szorgalommal. Sajtósnak adta ki magát, pedig már régóta nem volt az, csak szélhámoskodott, azért hogy valamivel később egy ismerős antikváriusnál eladhassa ezeket a bizonyos sajtópéldányokat. Üzlet az üzlet!

A könyvbemutató nem kezdődött még el, Lili Málna arra gondolt, hogy kicsit szórakoztatja a fiúkat és elővett a táskájából két nostradamusi verset, amiken éppen akkoriban dolgozott. Nézzék csak meg a többiek, mennyire adja magát, hogy ez a két négysoros összetartozik: 

 

                          I. 46:

"Auch, Lectoure és Mirande közvetlen közelében

nagy tűz fog aláhullani az égből három éjszákán át:

Oka elképesztő és csodálatos lesz egyszerre;

röviddel ezután földrengés következik."

 

                           VIII. 2:

Condom és Auch és Mirande tüzet 

látok lecsapni az égből, mely körülzárja őket.

Nap és Mars együtt áll az Oroszlánban, aztán

Marmande-nál villámlás, nagy jégeső, fal dől a Garonne-ba.

 

 

                       I. 46:

Tout aupres d'Aux, de Lestoure & Mirande,

Grand feu du ciel en trois nuicts tumbera:

Cause adviendra bien stupende & mirande,

Bien peu aupres la terre tremblera.

 

                         VIII. 2:

Condon & Aux & autour de Mirande 

Je voi du ciel feu qui les environne.

Sol Mars conjoint au Lion puis marmande

Fouldre, grand gresle, mur tombe dans Garonne.

 

 

A 2-est  háborítatlanul hagyta, viszont a 46-ost átalakította, 46 = 4+6 = 10;  1+0 = 1. Miután a 46-ból 1-est csinált, mögé lehetett tenni a 2-est. Azt is elmondta nekik, hogy ő a centuriák sorszámait, az I-est és a VIII-ast félreállította, mert ezek a versek összerakását akadályozták volna. 

Aztán nagyon figyelte, hogy gyakorolt-e bármilyen hatást is rájuk. Szégyentelen Jenőn az látszott, hogy még mindig a dicső múlton mereng, talán meg sem hallotta Lili Málna mit beszélt. Nőcsábász viszont szemmel láthatóan kérdést akart feltenni, kajánul vigyorgott addig is. Lili Málna reménykedve várta az érdeklődést, de csak csalódásban volt része!

 

- Tényleg lespangliztad a Tituszt? Azt a ronda, mogorva vénembert?

- Mit csináltam vele?

Tényleg leszoptad?

- NEM! Ez csak Orosz Irina koholmánya, ő terjeszti rólam, meg még mást is!   

 

"A rendőrség csapdahelyzetbe került. Egyrészt kötelessége volt feloszlatni a nem bejelentett, erőszakos szélsőjobboldali tüntetőket, másrészt megvédeni az Astoriához hívott demonstrálókat. Ráadásul a sok esemény és a Budapesten tartózkodó külföldi delegációk miatt a szokásosnál is kevesebb rendőr állt rendelkezésre. Ugyanakkor egy magas rangú holland rendőrt idézve Debreczeni közölte: a gumilövedék nem okoz sérülést, mármint annak nem, aki a rendőri felszólításnak eleget téve elhagyja a helyszínt." 

 

“Átkozott Irina!” Lili Málna fortyogott magában, az orosz nő alaposan hirbe hozta! Ráadásul nem csak ezzel kezdte ki, hanem mással is megdobálta. Lili Málna sokadszor fortyogott ezen magában és továbbra sem tudta hogyan védhetné ki az alattomos orosz   támadásait. Megváltás volt a számára, mikor elkezdődött a könyvbemutató, mert lekötötte  cikázó gondolatait. 

Szégyentelen Jenő akkorra élénkült fel és odaadóan kezdte el hallgatta a 2006 őszéről szóló eszmecserét. Mint később kiderült, azért mert neki is voltak személyes megtapasztalásai ebből az időszakból. Napokon keresztül élesben követte az eseményeket, ott volt az egyik gócpontban, a Blaha Lujza téren és környékén, közelről látta az összecsapásokat.

Például mikor kiverték valakinek a szemét, aki nem állt tőle túl messze. Hogy kihúzkodták az embereket az étteremből és megverték őket. Hogy 25 fős rohamosztagok nyargalásztak és ütlegelték akit értek. Szégyentelen Jenőt megkímélték, de végignézte azt, hogy a Rókus Kórház előtt ácsorgó férfinek egyszerre többen nekimentek és addig verték, amíg az a földre nem került, majd rugdosni kezdték.

 

"Más kérdés, hogy a 2006-os eseményeket átértelmező jobboldali propagandát ismerve Vágó István állításával aligha lehet vitatkozni: „arcátlan történelemhamisítás játszódik le a szemünk előtt”. Debreczeni József ehhez annyit fűzött hozzá, hogy általa tisztelt személyektől még a baloldalon is megjelennek olyan vélemények, amelyek nem ismerik – vagy figyelmen kívül hagyják – a tényeket. Így például azt, hogy 2006 őszén több rendőr sérült meg, mint civil, és több rendőrrel szemben indult eljárás, mint randalírozó ellen." 

 

Minden emlék nagyon megmaradt benne. És volt még valami, amin azt mondta, soha nem tud majd napirendre térni! Egy rendőrautóból  kiszállt négy civil ruhás férfi, sebtében csuklyát tettek a fejükre és támadásba lendültek. De nem a tömeget célozták meg, hanem a rendőröket! Tévedne? Rosszul látja? Jenő alig hitt a szemének! Rendőrök támadtak rendőrök ellen, nem kis agresszivítással! 

Lili Málna még sosem látta ilyen komornak Jenőt, amiből megérezte 2006 őszének a súlyát. A könyvbemutató végeztével ők ketten rámentek a sütikre és az üditőkre illetve a könyvbemutatót követő fogadásra, Nőcsábásznak azonban még "dolgoznia" kellett, megszereznie magának az őt nem megillető sajtópéldányt. Business First!

 

 

szerző: Málnay Mónika / https://szubkulti.eoldal.hu

idézetek forrása:

http://nol.hu/belfold/az_elmult_evtizedek_legjobb_krimije-1349451

https://nostradamus.eoldal.hu/cikkek/nyitooldal/szamok-es-versek---i.46--es--viii.2---tuz-az-egbol.html

kép: internet elérhetőségek

megnyitok--45-.jpg

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.