Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


FONOGRAM 14'

Képtalálat a következőre: „fonogram díjátadó 2018”

FONOGRAM DÍJÁTADÓ 2014.

 

„A gálaestet június 1-jén a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) rendezi az Akvárium Klubban; a díjátadón életműdíjat is átadnak. A 18 különböző műfaji kategóriában egy zenészekből, zenei szakemberekből, újságírókból álló jelölőbizottság, valamint egy szűkebb szakmai zsűri, a Fonogram Bizottság tagjai szavaztak.”

 

Sötétzöld színű volt a karszalag, amivel a meghívott vendégek bemehettek a Fonogram díjátadójára. A „családtagok” hívatlanul és karszalag nélkül törekedtek befelé.

Flúgos Barbara késve érkezett, este fél 8 után, amikorra már a tömeg bevonult. A tömeggel lehetett volna becsúsznia, vagy egy hasonló színű szalaggal. Utóbbival akart volna szerencsét próbálni de eszébe jutott egy "családtag" figyelmeztetése: „Ha egyszer elküldenek, többé nem jutsz be!” Barbara még újnak számított, nem volt rutinja ezekben a dolgokban. Ezért inkább várt, nézelődött, leült egy hosszú kanapéra, amin négyen-öten is helyet foglaltak, egyiküket ismerte, a művészettörténész Leszbi Lucsiát, aki gyakran megfordult rendezvényeken, „családtag” volt, de nagyon megjátszotta magát, mintha ő nem is „családtag” lett volna. Úgy alakult, hogy beszélgetni kezdtek, Lucsia azt mondta, hogy őt csak a díjátadó érdekelné, enni már evett.

Barbara nem tudta mikor kezdődhetett a rendezvény, csak azt, hogy már javában zajlik. Sokan voltak az Akvárium klub épületében, nagy kavargást lehetett megfigyelni kint is bent is. A két nőt leginkább az elkerített részen belüli, illetve a közvetlen azelőtt zajló események érdekelték, figyelmük erre irányult. Ültek és nézelődtek, várakoztak valamiféle bejutási lehetőségre.

Mivel nem nagyon tudtak mit csinálni, Barbara úgy gondolta addig is felvezeti a találmányát, hogy lehet Nostradamus verseket összeilleszteni, elvégre Lucsia kifejezetten értelmes nő volt, biztos megérti. Elmondta neki, hogy egy nostradamusi verssel, az I-es centúriába tartozó 46-ossal mit csinált. A numerológia szabályai szerint összeadta a számot, a 46-osból 1-est csinált: 4+6=10, aztán a 10-et is összeadta, 1+0=1, így lett belőle 1. És miután a 46-os versből 1-est hozott ki, ezután odailleszthetett mögé egy 2-es sorszámú verset! És ezek kiválóan illeszkedtek, az elkeveredett versek egymásra találhattak.

                           I.46 = 1

                         VIII.2 = 2

Ha figyelt volna, ennél a résznél Leszbi Lúcsiában felmerült volna az a kérdés, hogy az egyik vers az I-es centúriában, a másik vers a VIII-as centúriában van. Hogy lehet ezt összeegyeztetni? Mire Barbara azt mondta volna, hogy eltekint a centúriák sorszámának figyelembe vételétől. De a kérdés nem hangzott el, mivel Lúcsia a legkevésbé sem figyelt oda, csak imitálta az érdeklődést.

 

                                   46: (1)

Auch, Lectoure és Mirande közvetlen közelében

nagy tűz fog aláhullani az égből három éjszákán át:

Oka elképesztő és csodálatos lesz egyszerre;

röviddel ezután földrengés következik.

 

                                2: (2)

Condom és Auch és Mirande tüzet 

látok lecsapni az égből, mely körülzárja őket.

Nap és Mars együtt áll az Oroszlánban, aztán

Marmande-nál villámlás, nagy jégeső, fal dől a Garonne-ba.

 

 

                              46: (1)

Tout aupres d'Aux, de Lestoure & Mirande,

Grand feu du ciel en trois nuicts tumbera:

Cause adviendra bien stupende & mirande,

Bien peu aupres la terre tremblera.

 

                              2: (2)

Condon & Aux & autour de Mirande 

Je voi du ciel feu qui les environne.

Sol Mars conjoint au Lion puis marmande

Fouldre, grand gresle, mur tombe dans Garonne.

 

 

Ami megzavarta őket, az egy fölgyűrt ingujjú, egyszerű férfi volt, ócska szatyorral a kezében, aki hozzájuk akart csatlakozni és butaságokat kérdezett tőlük. Miközben Barbara visszatette a táskájába a két fénymásolt nostradamusi versszakot, Leszbi Lucsia, a nagykezű-nagylábú, intelligens, ronda, szemüveges nő, nagyon udvariasan de annál határozottabban kijelentette az egyszerű fazonnak: „Elnézést, beszélgetni szeretnénk!!” Mire az ócska szatyros azonnal távozott, fellélegezhettek.

Aztán az idő egyre csak telt és kezdtek mindketten türelmetlenné válni, Leszbi Lucsia immár harmadszor jelentette ki, hogy őt nem a kajálás érdekli, hanem a díjátadó, emiatt Barbara arra gondolt, hogy majomkodik, hiszen túl sokszor látta őt csakis a fogadásra megérkezni, (Lúcsiát gyakorta infózta a barátnője: Ljudmila, sokat jártak együtt is, külön is). Barbara csak is azt hitte volna el, hogy Lúcsiát mindkettő érdekli, a díjátadó és a fogadás, ahogy őt is! 

A percek kíméletlenül teltek, Barbara magában már azon aggódott, hogy lassan lecsúsznak az eseményekről. Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy az alacsony, görnyedt hátú, kicsit hosszú hajú Apró Andor érkezik meg feketében, fekete öltönyben és ingben. A nők figyelme rászegeződött, nézték mit fog előadni! Tudták jól, hogy ugyanabban a cipőbe jár, mint ők, be akar jutni, bár nem hívta meg senki! A szűk bejárat előtt, két pultnál, két plusz két hostess lány állt, köztük egy izmos és éberen figyelő valtonos biztonsági őr. Vajon hogy megy keresztül Apró Andor ezen az öt emberen? Csöndben és nagy érdeklődéssel figyelték tisztes távolságból. A sietősen és határozott léptekkel benyomuló ismerősük a balszélső pultot választotta, majd szemmel láthatóan kerestette a nevét. A hostess lányok iparkodtak nagyon, de a nők a távolból tudták, hogy a név nem lesz a listán! Igazuk lett!

Ezt követően a “családtag” Apró Andor kisebb jelenetet produkált, alsó hangnemben méltatlankodni kezdett, kezét kérdőn fölemelte. Avatatlan szemlélőnek úgy tűnhetett, valamit nagyon nem ért, visszafogottan mérges. Az egyik fiatal hostess lány egyből elszaladt valahova, majd egy csinosan öltözött szervezőnővel tért vissza, akinek Andor röviden beszédet tartott, miután a hölgy rábólintott arra, hogy kaphasson sötét zöld karszalagot, azaz hogy bemehessen a Fonogramra.

Végre történt valami, ami a tétlenül várakozó hölgyeket döntéshozatalra késztette, érezték hogy lejárt a várakozás ideje! Miután Apró Andor bement a kordonon belülre, nem sokkal később Barbara is bemozdult, kivárt egy olyan helyzetet, amikor észrevétlenül besétálhatott. Leszbi Lucsia viszont a helyén maradt, nem próbálkozott. Félt a felsüléstől, emiatt kinn rekedt!

 

“A Fonogram Zenei Díjat, a művészi kivitelezésű aranyozott mikrofont, győztesek kapták, zenei teljesítményük elismeréseként, valamint egy életműdíj is átadásra került az eseményen, a díjátadót követő fogadáson és a Ballentine’s after party-n a zenészek, a sajtó képviselői, a többi meghívott együtt ünnepelt…”

 

Mire Barbara beért, a díjátadás eseménye már megtörtént, sajnálta de nem sikerült látnia hogyan zajlott, csak a befejező mozzanatait, illetve a díjat csodálhatta meg az egyik díjazott kezében. Körülnézett, kiket talál odabent, hány "családtagot". Túl sokan ugyan nem voltak, de képviseltették magukat itt is, 15-20 ember személyében. Meleg kajás volt a fogadás, amit igen szerettek, számukra az is kedvező volt, hogy nem ültetéses rendben, hanem asztaloknál állva lehetett fogyasztani.

Bajszos Vidor elképesztő módon föl tudta mindig púpozni a tányérjait, ráadásul össze nem illő ételekkel, kissé gusztustalanul, rossz volt nézni! Miután belakmároztak, Barbara megemlítette neki, amit odakint látott, Apró Andor produkcióját, mire Vidor:

 

– A Nemzeti Színház stúdiósa volt!

– Tényleg?!

– Andorka már minden volt, csak akasztott ember nem!

 

Andornak egykor színészi ambíciói voltak, de volt már sajtós, rádiós, rajzoló, idegenvezető, üzletvezető és ki tudja még mi minden más! Aztán az emlegetett hamarosan megjelent, helyet foglalt mellettük, koccintott velük és elmesélte, hogy mit mondott akkor ott a pultnál: “Ki fogom rúgni a beosztottamat!” Azt vitte színre, hogy a titkárnője dolga lett volna, hogy őt beregisztrálja, amit az sajnos elmulasztott, és ez most roppant kellemetlenül érinti, (...) Ezt játszotta el gyönyörűen a Nemzeti Színház egykori stúdiósa, és megnyílt előtte az út. Jól csinálta, élethűen játszott, de a kora és az öltözéke alapján is hihetőnek tűnt a sztori!

Vidor és Andor együtt kezdték járni a rendezvényeket valamikor réges-régen, évtizedekkel ezelőtt, amikor Andor még egy párt sajtósként dolgozott, Vidor pedig fotósként próbálta eladni magát.

Bajszos Vidor úgy sétált be a Fonogram díjátadójára, hogy fotósnak adta ki magát, aki beregisztrált, de nem ment át a regisztrációja. Alap trükk volt ez a részükről amit sűrűn alkalmaztak! Barbara ezt nem tudta volna előadni, ennél sokkal bizonytalanabb volt. Ehhez egy rendkívül határozott fellépés kellett, egy jártasság, egy rutin, a hosszú évek gyakorlatából adódó magabiztosság! A jól öltözöttség alapvető követelmény volt egy-egy ilyen szituációban, egy zakó, egy öltöny, egy nyakkendő nagymértékben megdobta a hazugságok elfogadhatóságát. 

Iszogattak hármasban és beszélgettek, Andor elmesélte, hogy jutott be egyszer a francia nagykövetségi rezidenciára egy július 14-i ünnepségre. Aztán Barbara megint elő akart volna hozakodni a nostradamusi találmányával de a férfiak belé fojtották a szót (...)

 

 

 

szerző: Málnay Mónika / https://szubkulti.eoldal.hu/

http://www.nostradamus.eoldal.hu/cikkek/nyitooldal/szamok-es-a-versek---i.-46-es-viii.-2.html

képek: internet elérhetőségek

idézetek forrása: www.fonogram.hu /